2016.05.28. 06:23, raug
Ahogy, Ninaa posztjához írtam kommentet, előjött a fejemben egy téma amit annyit agyaltam már, hogy lassan főiskolai szakdolgozatot tudnék írni róla. Biztos másoknak is fenn áll ez a probléma, de szokásom úgy érezni, hogy mindenben egyedül vagyok, úgy mint ezzel a gondollattal is.
Néha úgy érzem mintha két teljesen különböző személy szeretnék lenni egyszerre. Két teljesen ellentétes, személy sőt ha nagyon őszinte vagyok ott van egy harmadik is.
Először is, szeretnék elfogadott lenni szeretnék sok barátot szerezni, és mindenkivel kedves lenni. Szeretnék pozítív lenni, mindig mindenkiben a legjobbat látni, még ha naív is. Szeretném, ha nem úgy mennék be egy terembe, hogy azon imádkoznék, hogy senki se szóljon hozzám. Szeretnék emberek közé járni és nem ellökni mindenkit aki kicsit is közelebb kerül hozzám. Ebben "az énben" szeretnék egy jó ember lenni, akire az emberek pozitívan gondolnak és szeretnek. Ez a személy a fejemben összeszedett és mindig magabiztos. De őszintén ez vagyok a legkiseebb részben. Talán az egyedüli igaz, hogy szeretek másoknak örömet szerezni és ezt mostanában többet csinálom. Olyankor úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen felesleges. Hatalmas igényem van a megerősítésre, hogy valaki jelezze, hogy érdeklődik irántam, hogy ottvan mellettem. Tudom, hogy nem így kéne lennie, de rengetegszer kellett elutasítással találkozzak, bár ez az én hibám is, mert ha úgy érzem, hogy valaki nincs 100%-ban mellettem egyszerűen ellököm magamtól. Tudom, nagyon nehéz eset vagyok, de úgy érzem, ha valakit tényleg megszeretek ésn 1000% tszek bele a kapcsolatba legyen az barátság vagy bármi, és igen lehet túl sokat követelek...tudom nek kereshetem mindig külső forrásból az önbizalmat, meg kell találnom önmagamban, de nehéz.
Másodszor van egy énem, ami csak azt modja "fuck it". Útálsz? Megvetsz? Otthagysz? Tudod mit? Menj és dögölj meg, jobb vagyok egyedül. Ilyenkor egyszerűen nem érdekel senki és semmi. Ha valkit bántanak? Gyenge, meg kéne védenie magát, ha nem tudja megérdemli. Öngyilkosság? Gyávaság. Gyilkosságok,terrortámadások? Csak egy statisztika. Ez egy védelkezési mechanizmus volt, úgy éreztem, ha teljesen dehumanizálom a körülöttem lévőket, akkor nem tudnak majd bántani, mert tárgyaktól nem fél az ember. Nem bíztam senkiben, és mivel úgy éreztem, hogy senki sem szimpatizál velem senki sem érdemli meg az empátiámat. Őszintén ha így visszanézem, ha valaki ebben a hangulatomban talál, csak egy nagy seggfejnek gondolhat. X'D Komolyan olyan hülyeségeket tudok mondani idegesen, hogyelszégyellem magam, ha visszagondolok.
Néha nem tudom, hogy melyik vagyok igazából. Vagy talán mindkettő vagyok? Valamikor elgondolkodok, hogy ez egészséges-e? Vagy másnak is vannak-e ilyen gondolatai? Egyszerre akarok jó és a világ legnagyobb seggfeje lenni, de nem tudom merre induljak. Létezik-e még az eredeti énem egyáltalán? Vagy annyiszor találtam ki magamnak egy újat, hogy már teljesen elveszett.
Ahh, fuckin éjszakai gondolatok. Aludnom kéne. De rajzoltam, szóval ezt még beteszem.